- Mi a terved most? – kérdeztem Natetől.
- Csapatokat gyűjtök a felkeléshez – mondta, és közelebb lépett hozzám.
Annyira jó érzés volt a közelsége. Bármennyire égette a torkom vére illata. Minden erőmmel azon voltam, hogy távol tartsam magam tőle, persze csak annyira távol, amennyire feltétlenül szükséges volt…
- Mindenben számíthatsz ránk – Aedrien elém lépett, és Nate vállára tette bizalmat sugalmazó kezeit.
- Vigyázz vámpír, még szavadon foglak – Nate odanyújtotta Aedrien felé hatalmas kezét.
Még soha életemben nem láttam ilyet. Két olyan valaki fogott kezet, akiknek a tudatukban van, hogy gyilkolják a másik fajt. És mégis megférnek egymás mellett. Bíznak egymásban. Segítenek egymásnak…
- Annie… - lépett vissza elém Nate -… látjuk még egymást. Megígérem – kezét óvatosan az arcomra tette, és végig simította. Hatalmas vágy támadt bennem, hogy megharapjam. Éreztem vére mozgását az ujjai végén, éreztem, ahogy szíve ütemesen pumpálja a vért a szervezetében. Hallottam a lélegzetét, melyet lassan, mélyen fújt ki. A szemébe néztem.
- Vigyázz magadra! – mondtam kicsit suttogó hangon, majd apró mosolyt ejtettem meg.
Eltűnt. Egy pillanat alatt. Még pár pillanatig néztem hűlt helyét előttem, aztán nyeltem egyet.
- Aedrien, velünk kell jönnöd, a klánod felkeresett minket – szólt bele a nagy csendbe Alaric.
Kicsit meglepődött, de bólintott, hogy mehetünk.
Sikeresen hazaértünk, nem voltak zavaró tényezők az úton, aminek felettébb örültem. Elegem lett egy életre a harcokból…
Alig léptünk fel a verandára, valaki Aedrien nyakába ugrott. Ösztönösen hátra ugrottam. Egy lány volt. Hosszú, barna haja eltakarta arcát, de éreztem a megkönnyebbültség egy bizonyos fokát rajta.
- Aedrien, annyira aggódtunk érted! Örülök, hogy jól vagy… - távolabb lépett a zavarban lévő fiútól, és hozzánk fordult, de mielőtt még megszólalhatott volna, Aedrien megtette helyette.
- Ő Alisha. A húgom…
- Nagyon örülünk, hogy megismerhetünk – mondta mögülünk Alaric, és bement a házba – Gyertek ti is, és folytassuk bent, kérlek. Ott nagyobb a biztonság…
Összenéztünk Aedriennel, majd vállat voltam, és bementünk Alaric után a házba. Odabent legnagyobb megdöbbenésemre hét vámpír várt ránk. Azura azonnal ott termett előttem, és szorosan magához ölelt.
- Had mutassam be a családom! – lépett előrébb Aedrien – Lacy, a nővérem – mutatott az egyik fotelben ülő szőke lányra, aki üveges, és bizalmatlan tekintettel meredt ránk. Brian a bátyám, és Ryley pedig a klán feje.
Alaric Ryley felé fordult, és barátságos arccal kezet nyújtott neki. Mindenki olyan vidám volt, leszámítva kér vámpírt. Lacyt és engem. Azt nem tudtam, ő miért ennyire keserű, miért vág ilyen arcot, de azt tudtam, hogy én miért nem vagyok ünneplős hangulatomban. Aggódtam. Úgy éreztem, hogy Nate nincs rendben. Bármikor bajba kerülhet, hiszen olyan önfejű…
- Annie, minden rendben? – Aedrien megfogta a kezem, és közelebb húzott magához – Látom, hogy valami bánt…
Nem akartam neki elmondani, hogy mi a bajom. Nem akartam, hogy tudja, mit is érzek valójában. Úgy éreztem, hogy hatalmas összevisszaság tombol bennem. Nem tudtam eligazodni az érzéseimen… sem Aedrien, sem Nate iránt…
Másnap reggel úgy éreztem, hogy a torkom pillanatokon belül kiszárad. Borzalmas, égető érzés volt, mint mindig, ami ellen persze nem tudtam semmit sem tenni. Leszaladtam a lépcsőn, át a folyosón a nappaliba, ahol Ray, Alaric és a vendégeink beszélgettek. Aedrien amint meglátott, odasietett hozzám.
- Jó reggelt! Kellően kitisztult az agyad? – viccelődős kedvében volt.
Ennek nagyon örültem, ugyanis semmit humoros nem történt vele napok óta…
- Igen. Jó volt kicsit egyedül lenni, és gondolkodni. Sok mindent helyre kellett tennem magamban… - lesütöttem a szemem, ugyanis ő is ezek a dolgok között volt…
- Szeretnék kérdezni valamit – ujjával felemelte az államat – Nincs kedvem velem jönni vadászni? – elmosolyodott.
Kitágultak a szemeim, és nevetni kezdtem.
- Az erdőbe? Vadászni? Mármint állatokra?
- Igen, tudom, hogy nem szabad, és hogy ennek fejében engedtek ki, hogy leszokom erről, de nem tudok… én nem tudok megölni valakit. Érted? – elengedte a kezem, és ellépett mellőlem.
Annyira rosszul éreztem magam. Ő tényleg hisz ebben, és én kinevettem. Nem gondoltam, hogy komolyan gondolja. Pedig nagyon is…
- Szívesen veled megyek – mellé léptem, és átöleltem – Ne haragudj…
- Sose tenném… - suttogta olyan halkan, hogy én is alig hallottam.
Szinte versenyt futottunk az erdő közepéig. Ahhoz képest, hogy nem iszik embervért, egészen gyorsan tud futni… persze nem olyan gyorsan, mint én…
Örültem, hogy felhős volt az ég. Végül is másképpen nem mehettünk volna ki a házból.
- Rendben, akkor mondd el, hogy szoktad csinálni? – megálltam mellette, és vártam.
Elmosolyodott.
- Hát, először figyelni kell a szagokra. Hunydd ne a szemed!
Lecsuktam a szemeimet, és megpróbáltam minden erőmmel a környezetre koncentrálni. Éreztem pár dolgot. Valamiféle állat volt tőlünk pár kilométerre, délre, talán szarvas lehetett. Valami elterelte a figyelmemet. De nem szarvas volt, sőt, semmiféle olyan állam, aminek itt kellene lennie.
- Aedrien, van itt valami! – nem mozdultam.
- Azt a szarvast érzed, tőlünk délre – mondta, majd kinyitotta a szemeit, és kezeivel az enyémek felé nyúlt.
Megfogtam felém közeledő csuklóját, és erősen megszorítottam. Hallottam, ahogy megrepednek a csontjai.
- Annie! Ez fáj! – megpróbálta leválasztani erőlködő ujjaim a kezéről – Mit érzel?
- Vérfarkas… - motyogtam, és egy oktávot ugrott a hangom.
Aedrien belenézett a szemembe:
- Egy komoly? Hol? – hangja felszólító volt, és válaszért kiáltott.
Leintettem a kezemmel, hogy hallgasson, és tovább koncentráltam. Éreztem, hogy itt vannak. Sokan. Nagyon.
- Fuss! – mondtam, és rohanni kezdtem.
Teljes erővel vetettem be magam az erdő keleti felébe. Hallottam, hogy Aedrien mögöttem jön. Minél messzebbre kellett kerülnünk tőlük. Ha jól éreztem, legalább voltak tízen, bár ki tudja, hányat nem észleltem… Felugrottam egy fára, Aedrien pedig mellettem termett. Síri csönd volt. Éreztem, hogy valahol itt vannak, de nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy hol. Különböző irányokból hallottam szinte egyszerre ágak reccsenését, levelek zörgését, mikor valamelyik hozzáért egy fához… mindent hallottam, mindenfelől…
Egy hatalmas farkas bukkant elő az alattunk lévő bokorból, mélyen, hangosan morogni kezdett, és nekiment a fának. Hátsó lábaival a gyökereit kaparta, miközben próbált feljönni utánunk. Hirtelen hatan lettek, majd tizenketten. Tényleg elszámoltam magam kicsit. Nem is folytattam a számolást, mikor a következő csapat is előjött az erdő sűrűjéből.
- Esetleg van valami jó ötleted? – kérdezte tanácstalan és kissé pánikos hanggal Aedrien.
- Hát, hogy őszinte legyek, jó nincs… - mondtam, és ránéztem.
- Fedezz! – mondta hangját magabiztosságra váltva, majd leugrott a farkasok közé.
Követtem, és rávetettem magam egyre. A szürke farkas összeesett alattam, és vonyított egy fájdalmasat, miközben összezúztam a bordáit. Egy másik elkapta a kezem, és lerántott a kínoktól üvöltő farkasról. Már éppen a torkának akartam ugrani, mikor egy harmadik vérfarkas ledöntött a lábamról, és a földre kényszeríttetett. Hatalmas mancsait rátette a kezeimre, és rám feküdt, hogy alig bírtam mozdulni. Vicsorogtam rá, fújtam, ő pedig mindent viszonzott néhány morgással a mellkasa mélyéről.
Nem hallottam Aedrient, azt sem tudtam, hogy él-e még, mikor a farkas abbahagyta felettem az éktelen hörgést. Olyan furcsa szaga volt. Szinte kívántam, hogy rögtön igyak a véréből…
- Nate?! – rájöttem, hogy csak ő lehet az.
A farkas leszállt rólam, és eltűnt az erdőben, majd hirtelen megint felbukkant, csak most emberi alakban.
Felkászálódtam a földről, és ránéztem a karomra. Az a farkas nem kímélt… bár nem fájt annyira a harapás, mint legutóbb, még is nehezemre esett visszafogni magam.
- Annie, jól vagy? – odarohant hozzám, és rögtön a karom után kapott – Menjünk egy nyugodtabb helyre, és rendbe hozom, oké?
Ilyesten néztem körbe, Aedrient kerestem a tekintetemmel, de nem találtam sehol.
- Ne aggódj miatta, ő már gyógyul – megejtett egy apró vigyort, amire nem reagáltam, és úgy döntöttem, hogy oda adok neki valamit, amit már Daren földalatti bázisán is meg akartam tenni…
Képen vágtam, de csak olyan erővel, hogy ne repüljön le a feje. Éppen csak megérezte.
Hátrahőkölt tőle, bizonyára erre nem számított. Két farkas mellettem morogni kezdett.
- Te teljesen megbolondultál, Nate? Képes vagy idejönni ennyi farkassal és ránk támadni? – már a második pofonon gondolkodtam…
- Annie, először is: nem akartunk rátok támadni. Az volt a terv, hogy hamarabb felfedem a kilétem, és másodszor: ki gondolta volna, hogy ketten nekimentek huszonhét farkasnak? Te jó ég Annie, ilyet is csak te tudsz csinálni… minden más, értelmes vámpír a fán maradt volna, de te… te természetesen nem…
Nem tudtam erre mit mondani. Ez tényleg nagy felelőtlenség volt a részemről. Aedrient is veszélynek tettem ki, és magam is.
- Hogy jöttél rá, hogy én vagyok az? – kérdezte kicsit témát váltva, majd megint vigyorgott egyet.
- A véred… - lenéztem a földre. Rossz érzés volt, hogy szomjazom rá – Teljesen mindegy, hogy ember vagy-e, vagy vérfarkas, Nate. Mind a kétszer olyan érzésem van, hogy ha túl közel jössz, akkor nem tudok uralkodni magamon…
Fájdalmas gondolatmenetem egy ordítás törte meg. Az a farkas még mindig a földön feküdt, akinek kicsit összetörtem a felső testét.
- El kell vinnünk hozzánk! – léptem hozzá közelebb – Pihennie kell…
Nate nagyot sóhajtott, és vágyott egy furcsa grimaszt:
- Annie, én ezt nem tartom jó ötlenek. Végül is ti vámpírok vagytok, mi meg vérfarkasok, és a két faj egy fedél alatt, nos koránt sem okos megoldás…
- Én csináltam, tehát jóvá is teszem! – szigorúan néztem rá.
Nem is számítottam arra, hogy ellenkezni fog…
- Mett! Owen! Segítsetek neki, miután átváltozott, utánunk jönni! – előlépett kér farkas a tömegből, az egyik pont az volt, amelyik megharapta a karom.
Egyre jobban fájt. Nem tudtam, mennyi időn belül kell rendbe hozni egy ilyen sebet, de reméltem, hogy Nate tudja…
- Alaric! – szóltam be a ház ajtajánál – Ki tudnál jönni egy percre?
Kicsit tartottam az ellen, hogy mit fog szólni, először is, hogy több tucat vérfarkas mászkál a ház közelében, másodszor, hogy párat be is akarok vinni a vámpírokkal teli házba…
Szia!!
VálaszTörlésEz is nagyon tetszett *-*
ÁÁÁh Nate is megérkezett :) Érdekes belépő, de tetszett!! :D Egyre izgalmasabb, ma már megint nincs időm olvasni :S Hátra van még egy fejezet amit meg kell írnom kemény 2-3 óra alatt... Majd jövök :)
Pussz Szasza